Ma fontos kérdést szegezek neked. Mennyire vagy önző, törődsz-e magaddal egy keveset? Mennyire áldozod fel magad a család, a szülők, a barátságok vagy a karrier oltárán?
Néhány hete elkaptam a Született feleségek egyik epizódját, amiben éppen az volt az élethelyzet, hogy a főszereplő több gyermekes anyuka, már nem bírta el a napi háztartást, logisztikát és koordinálást, a nemrég született csecsemővel a karjában, egyre rosszabb lett az otthoni helyzet, feszültség halmozódott mindenkiben. A kislánya ezt észrevette, és feláldozva magát, a tanulás és pihenés rovására, észrevétlenül egyre többet segített. Rájött, hogy ha segít anyának, hogy éjjel tudjon aludni, hogy napközben tudjon magára egy kis időt szakítani, sokkal jobb hangulatban telik a család élete, anya kivirul, energikusabb és mosolygós lesz. A kislány elmondta, azt az anyut szereti, azt akarja. Így a család rájött, hogy segítség kell és több szabadidő anyának, hogy szerethető önmaga lehessen.
Nincs mese, mindegy, hogy milyen élethelyzetben vagy, muszáj időt szakítanod arra, hogy ne veszítsd el önmagad, a testi-lelki-szellemi egyensúlyodat! Nem légből kapott kérdés ez. Ha úgy érzed túlfeszíted a húrt, kicsúszik a talaj a lábad alól, változtatnod kell. Persze egy darabig szedheted a magnéziumot, a nyugtatót, az altatót, de a hosszú távú megoldás az ÉN idő lesz. Ahogy a férfiak is időt szentelnek a hobbijuknak, motort bütykölnek napokon át, vagy a haverokkal meccset néznek és söröznek, úgy a nőknek is kell a család, vagy a barát és munkamentes kikapcsolódás.
Családos ugyan nem vagyok, de én is gyakorlom ezt. Korábban hajlamos voltam mindenre igent mondani vagy a “nekem mindegy, persze hogy jó, csak csináljuk” alapon, késztetést éreztem másoknak állandóan megfelelni, kedvüket szolgálni, mások életét élni, miközben magamat, a saját vágyaimat teljesen háttérbe szorítottam. Jól alkalmazkodom mindenhez, így csak hagytam érvényesülni akaratukat különböző okból, vagy a körülményeimből kifolyólag. Régen azt gondoltam én ilyen vagyok, kedves, rendes és mindig segítőkész. Egy frászt! Így volt ugyan, sokan szeretnek is érte, jó menedék és partner vagyok mindenben. Örülök is ennek, de meg kell húzni a határokat egyszer. Nem igazán kedvelem a pszichológiát, mert egy egészséges vagy éppen bonyolult helyzetbe, emberbe is belemagyarázza, hogy baj van vele. Biztos vagyok benne, hogy ezt is megmagyarázná nekem. Például, hogy nem akartam döntéseket hozni, majd azokért felelősséget vállalni, vagy mert konfliktuskerülő vagyok és a többi. Nem így van. Szimplán csak azt gondoltam, attól vagyok laza és jó fej ha hagyom, hogy mások döntsenek helyettem, hagyom, hogy csak történjenek a dolgok velem. Vagy itt van a másik véglet, amikor bemagyarázom magamnak, hogy nem baj, ha valamit magamra kell erőltetnem. „Szedd össze magad, jó lesz!” mert pont az ilyen dolgokból lesznek felejthetetlen élmények. Tapasztaltam már így-is úgy is, jót is, rosszat is, szerintem esetleges, mi hogyan alakul éppen.
Mára sikerült annyira önzőnek lennem, hogy tudjak nemet mondani bárkinek, a saját érdekemben. Eleinte nehezen megy. Volt lelkiismeret furdalásom, bántam ha valamit nem tettem meg. Egyedülállóként persze könnyebben megtehetem, hogy úgy éljem az életem, ahogy jó, ahogy kényelmes nekem, de senki ne gondolja, hogy így nem kell alkalmazkodni semmihez! Sajnos azt nem tehetem meg, hogy a vágyaim szerint éljek, de annyit tehetek, hogy a döntést én hozzam meg és a körülményeimhez mérten, a kedvem szerint alakítsam a szabadidőmet.
Mondok példát. Néha spontán elutaznék, a világ valamelyik csodás szegletére, de nem tehetem meg, viszont azt megtehetem, hogy bármit bármennyire is szeretek, ha éppen nincs fizikai vagy lelki energiám hozzá, inkább olyan tevékenységet végzek amiről tudom, hogy arra van a legnagyobb szükségem. Lehet ez munkaterápiás takarítás, kirándulás, olvasás, sportolás, vásárlás vagy bulizás. Én tudom és érzem, hogy mi a jó nekem. Volt már olyan is, hogy az egyik barátnőm kimenőt kapott a családtól estére és nagyon vágyott a belvárosi nyüzsgésre, amit tiszteletben tartok és nagyon megértek, viszont mondtam neki, hogy miután nem vagyunk egyforma élethelyzetben, én most másra vágyom, (leginkább pont családi nyüzsgésre) és nem a városi bulinegyed őrületére, de bármikor szívesen találkozok és beszélgetek vele. Korábban jó barátnőhöz mérten beleugrottam az ilyen estékbe, ha kellett nekem, ha nem. Ma már csak akkor, ha én is úgy érzem, most ki kell rúgnom a ház oldalát az éjjel. Ha igaz a barát és szeret, ő is megértő lesz és legközelebb talán olyan passzban leszek, hogy vele megyek.
Na ez az az önzés amiről beszélek és ami rutinná kell, hogy váljon mindenki életében és minden életterületen. Nem csak a barátok és család körében, hanem a munkahelyen.
Ne legyen olyan, hogy nincs időd enni vagy mosóba menni és stresszben, túlórákat gyarapítva, a kávét döntöd magadba éhgyomorra. Semmi nem ér annyit, hogy belegebedj és mire eléred a célod lelki és idegroncs leszel. A munkaidőből is ki kell szakítani azt az időt ami törvényileg egyébként is jár neked,iktasd be ott is 5-10 percre az “én” idődet.
Amikor anyukámat leszázalékolták és évek múlva besokallt az otthonléttől, a beszűkülő, ingerszegény környezettől, a monotonná vált házimunkától, kezdett már nem önmaga lenni. Ekkor az orvosa javasolta, hogy minimum heti 1 napot áldozzon magára, picit legyen önző a férjével, a családjával, a kötelességből végzett dolgokkal szemben és a saját érdekében, azon a napon tegyen bármi olyat ami feltölti, kikapcsolja, boldogsággal tölti el.
Sok olyan kapcsolatot, házasságot ismerek ahol az elejétől nagyon jól együttműködve, kivitelezhető ez, hogy mindenkinek legyen lélegzetnyi magánideje.
Röviden, próbáld rendszeresíteni az életedben a kényeztető ÉN idődet. Eleinte nehéz lesz, de ha megszokássá válik, mindenkinek jobb lesz. Ha energikusabb és jó kedélyű leszel, az az otthoni és munkahelyi teljesítményedre is jó hatással lesz.
A közösségi oldalon néha megosztok idevágó programokat, figyelj, hátha épp arra lesz szükséged.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: